Megnyílt a jelentkezés a 2017-es Szimpla Lemming Programra!

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Szimpla Lemming Programot, ami mára egy kisebb mozgalommá nőtte ki magát. Februárban és márciusban tart a jelentkezés. Tizenketten továbbjutnak. Ők áprilisában bemutatják magukat élőben a Szimpla Kertben. Készül róluk élő videóklip, interjú, és számos együttműködés veszi kezdetét a csapatok között, a program alatt.

A nagy újdonság, hogy a művészetek Völgye Fesztiválon lesz Lemming Udvar, ahol négy zenekar is fellép az idei Lemmingek közül.

Olyanok jelentkezések várjuk, akiknek van legalább 60 percnyi koncertanyaguk, saját, kreatív zenéjük, és képesek megszegni a szabályokat. A Lemming Program menete a következő:
 
Március 12-e éjfélig lehet rá jelentkezni a Dalok.hu Lemming menüpontjában, ehhez kell két zenei szám, egy fotó és rövid zenekari leírás. A bejutott zenekarokkal kialakítjuk a Szimpla Kert áprilisi programját, minden zenekar kap egy egész estét amikor ad egy koncertet, melyet élőben is közvetítünk a Szimpla Kert Facebook oldalain, több sávos kép- és hangfelvételt készítünk egy számról, valamint az egész buli hanganyagát sávonként felvesszük a zenekar számára. 

A koncertet követő hétfő este a Tilos Rádióba vonulunk, ahol a Budapest Eklektik műsorban is bemutatkozik az összes zenekar. Két alkalommal kerekasztal beszélgetést tartunk a belváros több koncertszervezőjével, ahol megnézzük a zenekarok videóit és szakmailag visszajelzünk.
 
Május 17-én a Lemming Gálán pedig fény derül arra is, hogy hogyan folytatódik a dolog. Mint egy közösségben, megpróbáljuk ezeket a lehetőségeket a legtesthezállóbban kiosztani.

  • 4 együttes eljöhet a Művészetek Völgye Fesztiválra fellépni a Lemming Udvarban az eddigi Lemming zenekarok gyűrűjében.
  • A Babel Sound Fesztiválra delegálunk egy csapatot. 
  • Az Ellátó Ház Bábel Sound Estjén is fellép majd egy Lemming.
  • Fellépés a Kuplungban (akár több zenekar).
  • További fellépések a Szimpla Kertben (több zenekar).
  • A Dalok.hu egy komoly promó-hadjáratot ígér az ő kedvencének.
  • Az Ezer Kolibri egy teljes koncertjét videóra veszi majd egy csapatnak.   
  • Demófelvétel a Szimpla stúdiójában (akár több zenekar).
  • Élő koncert és portré Portré a Tilos Rádióban Káosz Kapitánnyal (akár több zenekarnak).

Latorczai Balázs és Molnár Bence, Szimpla

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.