Lee Ranaldo Bécsben

Az Ezer Kolibri blogunkban elsősorban budapesti jazz és underground zenekarokat mutatunk be, egy-egy koncertfelvételünkön keresztül. Ezúttal egy kicsit messzebb mentem el, Bécsbe, hogy felvegyem Lee Ranaldo akusztikus szólókoncertjét. A Sonic Youth 14 éves korom óta a kedvenc együttesem, ők írták az életem filmzenéjét. Zajuk ott volt a legszomorúbb és legboldogabb pillanataimban. Mióta 2011-ben a Sonic Youth leállt, az együttes tagjai külön utat járnak, de szerencsére sok egyéni lemezük jelenik meg.

Lee Ranaldo korábban is sok zenei projektben vett részt a Sonic Youth mellett, de az első pop-rock jellegű szólólemeze, a “Between the Times and the Tides” 2012-ben jelent meg. Az album turnéjához megalapította a “Lee Ranaldo and the Dust” formációt, Alan Licht gitárossal, Tim Lüntzel basszusitárossal, és a Sonic Youth dobos Steve Shelleyvel. 2013-ban megjelent a “Last Night on Earth” című lemezük, és Lee Ranaldo most végzi a következő, “Electric Trim” című lemez utómunkáit Barcelonában.

A teljes Schauspielhaus Wienben elhangzott 2016. február 3-i bécsi koncertet egyben is meg tudjátok nézni a fenti videón, számonként pedig ebben a playlistben:

A koncertfilmem mellé Lee-vel email-interjút is készítettem:

Ezer Kolibri: A bécsi koncert napján ünnepelted a 60-ik születésnapodat. Hogyan érezted magad a koncerten, és milyen volt a turné?

Lee Ranaldo: A koncert nagyon jól sikerült - igazából minden koncert és helyszín nagyon jó volt ezen a turnén. Bécsben tetszett a színház. Jó volt, hogy a megszokottól kicsit eltérő környezetben léphettem fel, egy éppen játszott színdarabhoz épített színpadon.

EK: Azt olvastam valahol egy interjúban veled, hogy a harmadik album felvétele mindig nehéz, vagy furcsa folyamat. Mit értettél ezalatt?

LR: Most éppen Barcelonában vagyok tíz napig, hogy a keverést befejezzük, úgyhogy még nem vagyunk készen. Egyáltalán nem volt nehéz folyamat, de furcsa abban az értelemben, hogy nagyon más felvételi folyamata volt ennek az albumnak, mint a korábbi munkáimnak. Egy katalán producerrel dolgoztam, Raul Fernandezzel (szintén ő vette fel és keverte az “Acoustic Dust” albumomat 2013-ban), és úgy álltunk neki a felvételeknek ketten, hogy nem volt ott a többi zenész. Minden számot az akusztikus gitárommal és az énekemmel építettünk fel, elektromos dobbal és hangmintákkal. Amint megvoltunk minden dallal, még rájátszottam itt-ott, és csak ezután jött a többi zenész a Dust-ból, illetve mások, mint például Nels Cline, Kid Millions és Sharon Van Etten, aki több számban is énekel. Nagyon szeretem a számokat, amiket kitaláltunk, és azt is élveztem, ahogyan készültek. Ez volt az első alkalom, hogy a szövegek megírásában együttműködtem valakivel. A legtöbb dalszövegen ugyanis együtt dolgoztunk Jonathan Lethem szerzővel, aki régi barátom. Azért kértem meg, hogy vegyen részt az album megírásában, hogy az én képi és szövegbeli világomat egy kicsit tágítsa. Ez is nagyon jól sikerült szerintem.

EK: A koncerten sok korábbi szám hátteréről meséltél. Nagyon érdekelne, hogy a koncerten is elhangzott új daloknak mi a története. Kezdhetjük az első számmal, a ‘Let's Start Again’ cíművel?

LR: Nem biztos, hogy minden számomat értelmeztem már erről a lemezről. A ‘Let's Start Again’ című dalt zongorán írtam, ami érdekes, hiszen nem ez a hagyományos hangszerem (habár magamban fiatal korom óta játszottam zongorán). John Cale ‘Paris 1919’ című lemeze járt a fejemben amikor ezt írtam, azt a hangulatot szerettem volna megidézni. A szám a lezárásokról és az új kezdetek kereséséről szól, ennyit tudok róla mondani. Nem egy konkrét személlyel kapcsolatban, hanem absztrakt módon egy végállomás/új indulás helyzetről. Sharon Van Etten énekel háttérvokált rajta.

MC: És a ‘Circular’?

LR: Ezt is magam írtam, de Jonathan is beszúrt pár sort azt hiszem. Ebben is énekel Sharon. Ezt a számot sem értelmeztem még magamnak teljesen. Szeretem a koncerteken a szüneteket kitölteni azzal, hogy mesélek a dalokról, arról, hogy honnan jöttek, különösen hogy amúgy eléggé absztraktak a szövegeim. Ez a dal a mindennapi életről szól, arról, hogy elolvassuk a reggeli újságot, felkelünk, szeretkezünk, szeretünk és reményeink vannak, amik vagy teljesülnek vagy nem. És arról, hogy mi jön azután.

MC: Valaki azt mondta a ‘Thrown Over The Wall’ című számodról, hogy “ha Trump lesz az USA következő elnöke, akkor ez lesz az ellenállás dala.” Mit szólsz Trump sikereihez a kampány során, és hogyan magyarázod, hogy az elnökválasztás színvonala ilyen mélyre süllyedt és ilyen ijesztő irányt vett?

LR: Ah, szeretem ezt a jellemzést, át is vettem. Jonathan írta a szöveg nagyrészét. Tényleg önálló életre kelt ezen a turnén. Nem tudtam, hogy ilyen klassz szám, amíg el nem kezdtem közönség előtt játszani! A koncertek fénypontjává vált számomra, és szerintem a közönségnek is.

Nagyon közelről figyelem az elnökválasztási kampányt, nehéz lesz röviden válaszolni. Amit Trump, és egy kicsit Bernie Sanders is tett ebben a ciklusban, az az, hogy leleplezték a meglévő retorika színjáték jellegét. Egyfelől Bernie nyílt forradalomra szólít fel - mi lehet inspirálóbb ennél? Szeretem, hogy a beszédet ennyire balra tolja el - hol volt ez a hang idáig? Trump pedig az amerikaiak egy olyan rétegét szólítja meg, akiknek a hangját korábban nem igazán képviselték: az alacsonyan iskolázott, nyersebb (értsd: földön járóbb) fehér középső Amerikát. Népszerűsége rávilágít a populista nézetekre, amiket képvisel: mexikói fal, a muszlimok deportálása vagy bebörtönzése, a nők lenézése. Elképesztő látni, hogy ezeket milyen nyíltan kimondja, és a lakosságunk egy része még támogatja is. Szerintem nagyon izgalmas adalék ő politikai párbeszédünkben, még akkor is, ha nekem és sok más embernek az egész jelensége visszataszító.

Gyakorlatilag a legjobb televíziós sorozatot nézhetjük most, ami VALAHA készült! - És egyre többen kezdik el figyelni. Őrület! Az egyik oldalon a forradalmi baloldal, a másikon pedig az elcseszett jobboldal, ami annyi ideig volt a vadonban, hogy gyakorlatilag vakok a modern világunkra amiben élünk. Vad volt ez az egész kampány, és még nincs vége! Hillarynek, vagy Bernienek kell ezt a versenyt nyernie. Hillary valószínüleg a legképzettebb erre a szerepre, és neki van a legtöbb esélye, hogy elnökként véghez is tudjon vinni valamit, a kongresszussal együtt tudjon dolgozni, stb. Attól tartok, hogy Washingtonban senki nem működne együtt Bernie nagy elképzelésivel, ha ő nyerne, de támogatok mindent amit ő képvisel. Azért küzd, hogy minél több ember részt vegyen a választási folyamatban, hogy a politikában egyfajta forradalom legyen. Ez a legfontosabb gondolat szerintem, és ez amúgy mindkét oldalon megjelenik.

EK: Mi az ‘Uncle Skeleton’ története?

LR: Szintén Jonathan keze nyomát viseli. Volt egy akkordmenet ami tetszett, homályosan John Phillips ‘Me and My Uncle’ című számára emlékeztetett - rögeszmésen sokat hallgattam az ő verzióját, meg a Grateful Dead és Joni Mitchell korai verzióját, ami fent van a YouTube-on - és egy hasonló hangulatú számot szerettem volna. Ami végül lett, az egy dal, ami két, egymáshoz nem igazán kapcsolódó részből áll, amik mégis egy harmadik egész történetet hoznak létre.

EK: Nem kérdezem meg, hogy mikor játszik újra a Sonic Youth, majd az idő megmondja. Amit inkább kérdeznék, az az, hogy milyen érzés ezeket a számokat nem játszani, amiket harminc éven keresztül együtt adtatok elő.

LR: Annyiszor játszottuk együtt ezeket a számokat, harminc éven át, hogy el lehet engedni őket. Mindig nagyszerű élmény volt, de mindig tudtuk, hogy új számok kellenek ahhoz, hogy az egész érdekes maradjon a számunkra. Sokáig úgy volt, hogy mindig (vagy többnyire) a legújabb számainkat játszottuk, és ellenálltunk annak, hogy a ‘legnagyobb slágereinket’ (vagy legnagyobb hibáinkat!) adjuk elő. Ez a hozzállás mindig a jelenben tudott tartani minket. A 2000-res években több számot játszottunk a korábbi időkből is, ami szintén jó élmény volt. Nagyon boldog vagyok azokkal az új projektekkel és zenékkel amikkel most foglalkozom. Szerintem mindannyiunknak előnyére vált, hogy a saját útunkat kezdtük járni és nem az történt, hogy a Sonic Youth hanyatlásnak indult. A Sonic Youth több volt, mint a részei összessége, amit létrehoztunk azt egyedül egyikünk sem tudta volna - és nem is lenne fair elvárni tőlünk. Mind új horizontok felé tekintünk, és jól van ez így.

EK: Szeretem a zajos zenét hallgatni, de mégjobban szeretek zajt csinálni. Ki tudom adni az érzéseimet benne, beleértve a dühömet és agressziómat. Megtisztulás a káoszon keresztül. Sok zenében amit szeretek megvan egy vadság, egyfajta erőszak, és a zajban is benne van ez a fajta energia, a Sonic Youth zenéjében is. Mit gondolsz a zenélés és az erőszakosság, vagy vadság kapcsolatáról? Különösen a színpadon? Vagy erőszak-e ez egyáltalán?

LR: A zenélés részben színházi előadás. Glenn Barnca tanította ezt nekem. Magában foglalhat erőszakot, örömet és sok más érzelmet. Mivel absztraktabb, nem szó szerinti előadás, ezért felhozhatja az érzelmek olyan oldalát is, amik máskor nem látszanak. Nem kell erőszakosnak lennie, de jó szórakozás (és katartikus) amikor mégis az.

MC: Mi a kedvenc zenéd amit mostanában hallgatsz, és van-e olyan zenei felfedezésed, amit az olvasóinkkal szívesen megosztanál?

LR: Ah! Nagyon szívesen! Mielőtt iderepültem volna Barcelonába, a múlt héten elmentem egy flamenco koncertre New Yorkban. Egy fiatal spanyol énekes Rocío Márquez és a gitáros Miguel Ángel Cortés játszottak. Évek óta a leggyönyörűbb koncert volt amin voltam, és felkeltette az érdeklődésemet a flamenco iránt. Csodálatos hangja van és figyelme és kontrollja, olyan sok érzelemmel. Miguel Cortés pedig a legjobb 5 gitáros között van, akit valaha láttam. Fantasztikus technika és mennyi emóció. Tökéletes nekem a flamenco játékát hallgatni, főleg, hogy én is sokat játszom akusztikus gitáron mostanában. A Sonic Youth-nak nagy öröm és megtiszteltetés volt, hogy a nagyszerű flamenco énekessel Enrique Morentével játszhattunk együtt, és barátkozhattunk. Akkor találkoztunk először a modern flamencoval, ami megőrzi a hagyományokat, miközben új - és néha zajos! - elemeket is felhasznál. Szóval nagyon tetszett Rocío koncertje. Raul Fernandezzel dolgozott nemrég, aki az albumom producere, így hallottam róla. Nagyon ajánlom!

Lee Ranaldo
Barcelona, 2016 mácius 9.

Interjú és videó: Takács István Gábor
Hangfelvétel: David Chamla, és az ORF
Külön köszönet Hubert Weinheimernek a Schauspielhaus Wiennél

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;