SZEMED KINCSE

TV_arura_444
A Tóth Viktor Arura Trio albumát, 2014 legjobb jazzlemezének választották. Nézzétek meg az Opus Jazzclubban elhangzott gyönyörű koncertet és a videoajánlót Tóth Viktorral!

A Szemed kincse című album nyerte el a Jazzma.hu oldaltól a kritikusok díját. Nekünk is a kedvenc lemezünk 2014-ből, ezt a koncertblogot pedig pont azért készítjük, hogy az ilyen kincsek minél több emberhez eljussanak. A zenekarban Tóth Viktor alt szaxofonon, Lukács Miklós cimbalmon, Orbán György pedig bőgőn játszik.

Az Opus Jazzclubban rögzített koncert alkalmából Tóth Viktorral a lemezről beszélgettünk, és arról, hogy mi a számok története.

A teljes koncertet itt tudjátok megnézni.

A számokat külön külön is meghallgathatjátok, az interjút és a számok kommentárjait írott formában is közzétesszük:

EK: Bemutatnád az Arura Triót?

Tóth Viktor: Persze. Lukács Miklós játszik cimbalmon, aki régi barátom. Igaz, hogy ez az első projektünk közösen, de mindig is vágytam rá, hogy vele muzsikáljak. Az Arura Trio zenéje a játszó zenészekre lett írva. A kompozíciókat úgy próbáltam megálmodni, hogy hallottam a cimbalom, a bőgő és a szaxofon hangzását, és úgy is volt kitalálva, hogy dob nélküli trio legyen. Orbán Gyuri régi barátom, már tíz éve játszunk együtt, ő játszik a nagybőgőn.

Honnan jön a nevetek?

Az Arura az a keleti kultúrákban egy misztikus és mítikus gyógynövény, azt mondják, hogy minden lelki és testi bajt gyógyít. Azért választottam ezt a zenét a triónak, mert ez a zene egy kicsit ön- és közgyógy zene szeretne lenni. Szeretne elrepíteni minket egy magasabb regiszterbe, egy nyugodtabb, mélyebb világba.

Az Opus Jazzclubban május nyolcadikán eljátszottátok ezt az albumot. A koncertet John Coltrane “Dear Lord” című számával indítottátok. Mit jelent neked ez a szám?

Coltrane-nek ez az egyik legnagyobb mesterdarabja. Sokszor egyfajta megidézéseként, egy magasabb szintre kerülés érdekében kezdjük a koncertet ezzel a számmal. Nagyon szeretem azokat a számokat amiket én írok, de azért lássuk be, ezek gyerekdalok ahhoz képest, ahogyan a mester gondolkozott a Dear Lordról. Ez egyfajta invokáció, és a zenészek és a közönség is abba a hangulatba kerülnek, ahol el tud kezdődni valami.

Beszéljünk a “Don’t Forget” című számotokról.

Az Arura Trio muzsikája egyfajta hálaadás, egyfajta örömzene. Azért szemed kincse a lemez címe, mert azt mondja Weöres Sándor, hogy egyetlen kincsed a könnyed. Én hozzátettem önhatalmúlag még egyet, amit kapunk szerintem valami magasabbtól, ez pedig a szemünkben a fényesség. A kompozícióink ezekről szólnak. Arról az örömről, hogy láthatjuk a szépséget. Azt próbálják kifejezni a számok, hogy legyünk hálásak azért, hogy tudunk sírni is és tud fájni valami. Mert az nagyon nagy ajándék, hogy csilloghat a szemünk, és hogy fájdalmat is érezhetünk. A “Don’t Forget That“ arról szól, hogy minden rendben van, egyfajta örömtűz zene. Úgy jött ez a cím, hogy az utolsó melódiában van egy pár hang, egy kis riff amit a szaxofon ismételget, és ha oda szöveget kellett volna írnom, akkor az lenne ott, hogy “ne felejtsd el, a nap ragyog mindig”.

“Cat and the Moon”.

Cat and the Moon. A réten én sokat járkálok éjszakánként, telihold idején. Ez egy csodálatos hely, a természet közepén van, nagyon kevés fényszennyeződéssel. Az ember a tejutat láthatja, meg a csillagokat teljes valójukban. Teliholdkor van egy misztikus fényesség ott, és elképzeltem ezt a titkos kertet, ahol a macska ül ott, szépen a kerítés tetején, és van egy mozdulatlan, mágikus kölcsönhatás a hold és a macska között. Amikor játsszuk ezt a számot, az az instrukció a kollegák felé, hogy próbáljuk meg úgy játszani, - persze legyen az érzelmileg feszített és dinamikus - hogy ha megreccsenne egy ág abban a kertben, akkor megtörne az a varázs a macska és a hold párbeszédében, ami egy néma, mozdulatlan igézés. Úgy játsszuk ezt a számot, hogy ne reccsenjen meg az az ág.

“Remember the Hatseller”.

Ez egy sad song. Egy ilyen kis öngyilkos nóta. Karády Katalint én nagyon tisztelem, mert azt gondolom, hogy egy nagyon erős energiát képviselt színészileg és énekesként is. Nekem nagyon tragikus ami történt vele. Egy szupersztár volt, az eladósorban lévő lányok az ő számaira zokogtak, milliók énekelték a számait és ha vidékre ment, az autójának a kilincsét és a jelvényét emlékbe lelopták, a lába nyomát megcsókolták. Egyszerre a történelemben jöttek változások, és onnantól kezdve neki menekülnie kellett, és egy századrangú megtört ember volt. Bújkált még negyven évig életében, Argentínában élt, aztán New Yorkban és egy kalapboltban dolgozott, ahol ha valaki felismerte, hogy “nem ön a nagy színésznő magyarországról?”, akkor elmenekült. Nekem az a tanulság ebből, hogy mekkora érték ha van valami, és mennyire tragikus fordulatokat tud hozni a történelem, vagy külső dolgok, és a pillanat mennyire fontos.

“First and Second.”

First And Second. Próbáltam arról dadogni gyermeki módon, hogy milyen nagy áldásban van részünk, hogy kaphatjuk ezt az életet, és milyen nagy szerencsében van részünk, hogy nem egy háborúban vagyunk, nem egy halálos betegségben, nem egy prostituált vagyok a sarkon, vagy egy szegény drogos aki minden pillanatban az élettel küzd. Nem nyomorgunk, hanem láthatjuk a szépet. Itt az eget, a tekinteteket, az illatokat, hallhatjuk a muzsikát. Hogyan tudnánk ezt viszonozni? Ahogy ezen gondolkodtam, nagyon egyszerű kis dallamocskák jöttek föl, nagyon egyszerű, de mégis lélekteljes gondolatok szakadtak ki belőlem, és azokhoz kerestem elemeket amitől nem bonyolult lesz a zene, hanem talán egy kis jármű, hogy magasabb szintre jussunk. A first and second, az két harmónia, ez a nóta erről a két harmóniáról szól, zenelméletileg funkcionálisan első fok és második fok, ami egy lépcső szeretne lenni egy magasabb felé.

“Brilliant Steps” volt a következő szám a koncerten.

A Brilliant Steps is egy nagyon hasonlóan egyszerű szám. Persze amikor azt az első, második és harmadik lépést megtesszük, akkor olyan csodálatos átjárókon kerülhetünk megint egy első, második és harmadik lépcsőre. Az életünkben azt gondoljuk, hogy ahogy jönnek a problémák, úgy megyünk egyre feljebb a lépcsőn. Én egy idő után arra jöttem rá, hogy ezek a problematikák inkább spirálisan vannak egymás fölött. És nincs olyan, hogy valami tökéletes, és már megvan, megértettem és megtanultam, hanem lehet, hogy öt év múlva ugyanazt a dolgot kell megtanulnom, és ugyanaz a problematika, csak egy másik szinten. És ezek a brilliant steppek számomra.

Joy.

Joy. Öröm. Ezt egy Gyimesi kis házban írtam, egy idős néninél, aki most már nyolcadik éve befogad minden tavasszal. Olyan önző vagyok, hogy a születésnapi ajándékom az, hogy a Gyimesekben nézhetem a hegyek szépségét, és Anna néninél lakhatok. Teli volt a szívem örömmel és jósággal, és ott ebben a kis házban írtam ezt a számot. Nekem ez például egy olyan őssejt, hogy amikor nehézségek vannak, és szomorú lennék, akkor abban a pillanatban ott tudok ezen az átjárón keresztül lenni, ahol minden rendben van.

“The Missing One.”

The Missing One. Pontosan egy évvel ezelőtt hunyt el tragikus körülmények között Mohay András barátom, aki minden idők egyik legnagyszerűbb dobosa volt. 36 éves korában koncertről hazafele menet egy autóbalesetben érte a halál. Milyen szép befejezés az ő életútjának - nagyszerű dobos volt, rengeteg zenésszel játszott, világsztárokkal - hogy Joe Lovano kitűnő szaxofonossal való közös koncertjéről hazafele történt ez a tragikus baleset. Úgy éreztem, hogy ez a nagyon közeli baráti kötelék kötelez arra, hogy valamit megpróbáljak megfogni ebből. Ezen a koncerten ahogy játszottuk, van egy kiinduló, aztán hagyjuk, hogy belekerüljünk abba az energiatérbe, hogy mi is a közünk Mohay Andrishoz, és szakítsuk fel magunkban azt az érzést, hogy milyen tragikus ami történt. Mégis az egész nóta az elengedésről szól, hogy neki menni kellett, és minden úgy van jól ahogy van, és reméljük, hogy tud együtt mosolyogni most velünk.

Játszottatok még egy nem saját számot, Hart és Rodgers szerzeményét, az “I Didn’t Know What Time it Was…” címűt.

Az “I Didn’t Know…” hihetetlenül megfogott egy öreg Charlie Parker koncertfelvételen. Amikor először meghallottam, mint valami titkos kód érintette a szívemet. Nyomban keresni kezdtem mi is ez, mert nem volt kiírva a szám címe. Aztán jött a Google és kerestem a standard címet, mert azt éreztem, hogy ez nem Parker szám. Meg is találtam egy Sarah Vaughan feldolgozásban, és a szöveget is megérthettem. Azt is megértettem, hogy az a dallam miért volt ilyen megérintő számomra. Charlie Parker úgy fújta azt az egész témát, hogy benne volt az egész történet. Ami gyönyörű. “Nem emlékszem mikor volt, mikor találkoztunk… de fiatal voltam… szerelmes. Minden rendben volt… minden csodás volt…” És ahogyan felidézi a csodás emléket, úgy elevenedik a kép. “Igen, most már emlékszem, itt dobog minden… ott vagyok a csodában, amikor találkoztunk…” Ez nekem szép. Az igaz dolgok időtlenségéről szól.

Az utolsó szám nekem a kedvencem a lemezről, a Barta Bertalan Dala.

Ez a Barta Bertalan nevezetű úriember az ükapám volt. A nagymamámtól kérdeztem az ősökről sokat, és kiderült, hogy ő egy hortobágyi juhászember volt, és nagyon megörültem, hogy van ehhez a népi kultúrához egy ilyen erős kapcsom. Azt mondják, hogy ő egy napfényes, csodálatos ember volt, csillagok járását ismerte, furulyázott és terelte a juhokat. Fiatal kis juhászként beleszeretett egy gyönyörű lányba, akiről kiderült, hogy az ő főnökének, a számadó juhásznak a lánya. Amikor kitudódott, hogy van valami a fiatalok között, akkor őt elkergették, mondván, hogy ezt a lányt nem azért nevelték, hogy egy ilyen senkiházihoz kerüljön, és takarodjon innen. Itt kezdődik igazából a történet, mert hajnali négy órakor ő föl is öltözött, és el is indult volna az ő útjára, csak hát a lány odaállt mellé, és együtt szöktek meg. Megkezdődött egy 1800-as évekbeli vad keleti lovasüldözéses történet. A lány is ki lett tagadva, és megmondták az üldözőknek, hogy ha rájuk lelnek, akkor agyon kell őket verni, halál fia mind a kettő. De ott a nádasokban és az erdőben bújkáltak, és egészen a mai Vajdaságig jutottak, és ott valahogy megszabadultak. Az a lány az ükanyám lett, az ükapám elvette feleségül, és egész életükben boldogságban éltek. Ez a ballada ezt a vadkeleti bluest, a hortobágyi barangolásoknak egyfajta emléke.

Nagyon szépen köszönöm az interjút és további sok sikert kívánok!

Én is köszönöm szépen.

4205

A Szemed Kincse című lemez megvásárolható a BMC-ben, vagy online itt.
Tóth Viktor további szerzeményeit és koncerteseményeit itt lehet megtalálni.

A filmfelvételt az Ezer Kolibri készítette. Operatőr: Surányi Ádám, Takács István Gábor. Vágó: Takács István Gábor.  Interjú: Takács István Gábor. A hangfelvételt az Opus Jazzclub készítette.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;