Fotó: Magdalena Nimer
Hogyan szól a jazz trió helikonnal? Koncertfilm vasárnap délutánra.
A helikon a fúvós tuba testvére, a kelet-európai régióban a balkán zenéknél használt fúvós rezes bandák hangszere. Hazánkban méltatlanul elfeledett hangszer, amellyel nyilvános fellépéseken és előadásokon nagyon ritkán lehet csak találkozni. A Fröcccs duóban Weisz Gábor szaxofonozik és Rózsa István játssza a basszust helikonon. A Nyitott Műhelyben előadott koncerten Keönch László Farkas első alkalommal kísérte őket ütőhangszeren. A koncertet itt lehet megnézni:
Ha külön hallgatná meg a számokat akkor kattintson itt rájuk:
1. Stanley Turrentine - The Magilla
2. Charlie Parker - Scrapple from the Apple
3. Zappelbude - Criss Came Across
4. Hey What’s the Matter (Tradicionális)
5. Weisz Gábor - Salala
6. Weisz Gábor - Kell
7. Weisz Gábor - Ballad for Ernő
8. Charlie Parker - Blue Bird
9. Blues (Tradicionális)
10. Weisz Gábor - Tekergő
11. Weisz Gábor - Intézet
12. Zappelbude - Symbiopsychotaxiplasm
13. Sonny Rollins - Calipso
14. Buddy Bolden - Buddy Bolden’s Blues
15. Ornette Coleman - Broadway Blues
Weisz Gábor és Rózsa István a tűzoltó zenekar tagjai. (Fotó: Lázár Zsófi)
Interjúnk Weisz Gábor szaxofonossal:
Ezer Kolibri: Hogy érezted magad ezen a koncerten?
Weisz Gábor: Szeretem a Nyitott Műhelyt, nagyon jó a hangulata, azt csinálunk amit akarunk. Jó a tér, pici, könnyű jó hangulatot teremteni. Frissnek éreztem az energiákat. A Keönch Laci ütőssel először játszottunk így együtt, jobban kellett figyelni, ami jót tett.
EK: Honnan jött a zenekar ötlete, hogy csináltok egy ilyen duót?
WG: Mi kollégák vagyunk a tűzoltó zenekarban a Pistával, már 13 éve. Ott szinte mindenki klasszikus képzettségű zenész, rajtam kívül talán még egy srác van csak, aki jazztanszakon végzett. A Pistában van meg a nyitottság a jazz felé, ami elég hamar kiderült. Eérakosgattam jazz sztenderdeket, elkezdtük játszogatni őket, egyre több nóta lett szép lassan. Volt egy ütősünk egy ideig, de annak vége lett, most újra próbálkozunk más hangszerekkel is. Volt hogy harsona és trombita is volt. Aztán valahogy mindig duo vagy trio maradtunk.
EK: Rózsa István helikonon játszik. Milyen ezen jazzt játszani?
WG: Ugyanaz, mint a tuba technikailag, kicsit más a hangja. Ahogy különböző méretű tubák vannak, úgy különböző méretűek a helikonok is. Ez egy nagy méretű helikon, jó vastag. Én szeretem nagyon a hangját, kicsit más tónusa van mint a tubának. Vizuálisan is jól hat, és oldalra megy a hangja, ami máshogy dolgozik a térben. Csak ne állj mellette, mert a Pista mindig úgy forog, hogy lefújja a fejem.
Weisz Gábor, szaxofon
EK: Olyan mintha bőgőzne, kicsit. A basszust játsza.
WG: Abszolut, ugyanaz.
EK: Szokványos, hogy jazzt játszanak ezen a hangszeren?
WG: Dixieland zenekarokban igen. A new orleans-i zenében a suzaphone ennek az amerikai testvére. A marching bandek játszanak rajta jazzt, dixielandet ahogy menetelnek. Úgyhogy ott abszolut tradició, hogy ezzel játszák a basszust. Itt is hagyomány a helikon, csak itt a közép és kelet-európa balkáni népzenébe illesztették be, a románok, csehek, szlovákok is sokat használják.
Rózsa István, helikon
EK: Milyen más zenekarokban játszol most?
WG: Van a Road Six Sax, a quartettünk, van a Dzsindzsa, aztán a testvéremmel van a Weisz János quartet, van a Tomor Barna Bass Loco zenekara amiben sokat játszom. Vannak még haknik, hívnak Big Bandekbe helyettesíteni, van egy vendéglátós zenekar ahol basszgitározom. Most alakul egy rock formáció, ott is basszgitázozom és színházban játszom még.
EK: Hogy kezdtél el szaxofonzoni?
WG: Trombitáltam 13 éves koromig, aztán szüleim vettek egy hangszert és elkezdtem. Egy idő után jobban inspirált, mint a trombita, mert volt egy jó tanárom, Molnár Ákos, akihez szekszárdra jártam Paksról, és ő mutatott jazz kottákat amik nagyon tetszettek.
EK: Kik voltak a példaképeid?
WG: Tetszett mindenki aki jól tudott szaxofonozni. Emlékszem, hallottam a Tűzkő Csabát játszani a TV-ben és teljesen elájultam, hogy hogy szól a szaxofonoja, hogy így is lehet. Persze a nagy jazz legendákat nem lehet nem szeretni, Coltrane-t, Charlie Parkert, Sonny Rollinst, Dexter Gordont, Johnny Hodginst, lehetne sorolni. A ma élők között is sok kedvencem van, a Wayne Shorter vagy Joe Lovano például.
Keönch László Farkas, ütőhangszerek
EK: Hogyan látod a zenészek helyzetét ma Magyarországon?
WG: Küzdelmes. Annyira el vagyunk árasztva silány vacakkal, hogy nehéz az áttörés. Van egy szűk réteg aki keresi a különlegeset, az igazit. Aki keres azt talál, eljár koncertekre, de ez a kisebbség. Nagyon sokat kell az embernek promócióval foglalkozni, koncertszervezéssel, hogy valami legyen, főleg ebben a réteg műfajban. És sokszor azt gondolom, hogy inkább gyakorolnom kellene. Folyton rajta kell lenni, hogy az ember mutassa magát, legyenek koncertjei, ismertsége, ki mire vágyik. De egy idő után az ember elfogadja ami van és csak azértis azt csinálja ami belülről jön, és nem foglalkozik mással.
EK: Mi lesz a következő koncert amire elhívnád a közönséget?
WG: Játszunk most decemberben a Road Six Sax-szal egyet kettőt, januárban uborkaszon lesz, március 11-én a dzsindzsával játszunk úgy, hogy Meggyes Ádám és Dukay Barna egészít ki minket, amit már régóta vártam. Februárban játszunk a Bass Loco zenekarral.
EK: Milyen zenéket ajánlanál a közönségnek amiket mostanában hallgatsz?
WG: Sokmindent hallgatok, vannak kedvenceim, nagyon szeretem Bill Frisellt, Joe Lovano-t, mostanában megint elkezdtem hallgatni a Wayne Shorter Quartett-et. Egész más műfaj, de szeretem a Wynton Marsalisék Big Bandjét is.
EK: Köszönöm szépen az interjút!
WG: Én köszönöm!
A Fröcccs oldalai: frocccs.com facebook.com/pages/Fröcccs-ÖTGD
A felvételt készítette az Ezer Kolibri - Mil Colibríes
Szöveg: Takács István Gábor
Video: Bordás Róbert és Takács István Gábor