Jü "majdnemakusztik" koncert a Kisüzemben

ju2 Fotó: Talabér Géza

A mindössze két éve aktív, de a budapesti zenei élet egyik számunkra legizgalmasabb együttese. A zenekar tagjai Mészáros Ádám gitáros, Hock Ernő basszusgitáros és Halmos András dobos. Első lemezükön, mely most jelent meg a RareNoiseRecords-nál, a bergeni Kjetil Møster szaxofonossal játszanak. A Jü “majdnemakusztikus” koncertjét 2014 november 20-án rögzítettük a Kisüzemben.

A koncert számai playlistbe rendezve:

A koncertről Mészáros Ádámmal beszélgettünk:

Ezer Kolibri: Hogy éreztétek magatokat a koncerten a Kisüzemben?

Mészáros Ádám: A Kisüzem az a hely, ahol a legtöbbször játszottunk, ezért már viszonylag otthonosan mozgunk ott és ismerjük a hely sajátosságait. Ki is jelenthetem, hogy szeretünk ott játszani, így most is jó élmény volt. Bár a nagybőgő miatt nagyjából fele olyan hangosak voltunk, mint szoktunk, ami egyrészt azért kiugrasztott minket a komfortzónánkból, másrészt emiatt a helyi stáb örülhetett, hogy ezúttal egy műalkotás sem esett le a falról, amire egyébként volt már példa.

EK: Honnan származik a Jü név?

MÁ: Ernő bukkant rá egy Csíkszentmihályi könyvben. Van egy bizonyos jelentése kínaiul, ami egyfajta állapotot jelöl, de inkább a név hangzása az, ami megragadott minket. Annyira anti-név, hogy az már érdekessé teszi számunkra. Például van annak egyfajta bája,hogy mennyire nem google-kompatibilis.

EK: Hogyan alakult meg a Jü? Bemutatnád a zenészeket?

MÁ: Már a Jü megalakulása előtt ismertük egymást. Rafiról a Plastic O'Hara zenekar kapcsán hallottam először, Ernővel pedig Ágoston Bélán keresztül találkoztunk. Aztán 2011 körül ők elkezdtek együtt gondolkodni egy közös projekten és valahogy adta magát, hogy én legyek a harmadik. Hogyan mutatnám be a többieket? Rafi a legidősebb közülünk. Tea és vintage dob imádó. Koncertszervezőként dolgozik,ezért képtelen kikapcsolni a telefonját. Ernő ugyanúgy vidéki, mint én, van egy lánya és egy fia és imádja a fárasztó szóvicceket.

EK: Hogyan írjátok a számokat?

MÁ: Általában egyikünk hoz egy irányadó témát vagy koncepciót, esetleg egy idézetet és ezeket közösen kezdjük kibontani, formába önteni.

EK: Mennyire kötöttek a számok és mennyit improvizáltok egy koncerten?

MÁ: Strukturális szempontból inkább kötöttek a számaink, de hogy egy adott részen belül mihez kezdünk, azt többnyire a pillanat határozza meg.

EK: Gondoltatok rá hogy énekessel is felléptek, vagy maradtok az instrumentális zenénél?

MÁ: Ilyen jellegű konkrét terveink egyelőre nincsenek, de bármilyen izgalmas zenei kalandra nyitottak vagyunk.

EK: Milyen zenék hatottak a JÜ-re?

MÁ: A klasszikus és avantgárd jazztől, a gnawa zenén, pszichedelikus rock-on és delta blues-on át, a hardcore-ig sok mindent hallgatunk és ezek akarva-akaratlanul is felütik fejüket a zenénkben.

EK: Mikor jelenik meg új albumotok és hol láthat titeket legközelebb a közönség?

MÁ: A norvég Kjetil Møsterrel közös lemezünk november 24-én jelent meg a londoni RareNoise Records gondozásában. Egy kis szünet után legközelebb Berlinben játszunk január 22-én. A hely nevéről éppen fogalmam sincs, de ez a facebook-oldalunkról előbb-utóbb ki fog derülni. (facebook.com/thepowerofju)

EK: Mik a tervei a zenekarnak?

MÁ: Szeretnénk jól meglovagolni az első lemezünk keltette hullámot és -képzavarral élve- beágyazódni a nemzetközi vérkeringésbe.

EK: Mostanában mit hallgatsz? Tudnál ajánlani közülök pár együttest az ezer kolibri blog olvasóinak?

MÁ: Hasraütés-szerűen dobok ide három lemezt, amik gyakran pörögnek nálam az utóbbi 1 hétben:

Junior Kimbrough: First Recordings

Gamelan Sekar Tunjung: The Music of K.R.T. Wasitodiningrat

Orchestre Poly-Rythmo De Cotonou: Volume Two-Echos Hypnotiques

Nagyon köszönöm az interjút!

MÁ: Én köszönöm.

A Jü oldalai: thepowerofju.com/ facebook.com/thepowerofju

A felvételt készítette az Ezer Kolibri - Mil Colibríes
Szöveg: Takács István Gábor
Video: Bordás Róbert és Takács István Gábor
Hangfelvétel: Pap Dávid Tamás

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;