Tóth Viktor Tercett a Budapest Jazz Clubban

Tóth Viktor Tercett

Jazzkoncert video vasárnap délutánra, mellé interjú Tóth Viktor szaxofonossal.

A Tóth Viktor Tercett tagjai: Tóth Viktor, altszaxofonon, Orbán György bőgőn és Hodek Dávid dobon, aki a koncert napján lett 17 éves.

A teljes koncert 14 száma lejátszási listába rendezve. A számok automatikusan követik egymást:

Interjúnk Tóth Viktorral:

Ezer Kolibri: Milyen élmény volt a koncert a Budapest Jazz Clubban?

Tóth Viktor: Visszanézve?

EK: Ott, amikor játszottatok.

TV: Szeretek a BJC-ben játszani, mert tényleg azt érzem, hogy az emberek közel vannak. Most is sokan eljöttek, és ez egy nagyon izgalmas dolog. Új dolgokat is hoztunk erre a koncertre, ritkán játszunk ebben a trióban együtt itt és mindig nagy öröm ez. Úgyhogy nagyon jól éreztem magam.

EK: Hogy találkoztál a trió tagjaival?

TV: Orbán Gyuri nagyon régi barátom és zenésztársam. Az előző trió felállásomban többször helyettesítette Szandai Matyit, de már 5-6 éve állandó tagja a triónak. Hodek Dáviddal meg 11 éves korában találkoztam, most volt 17, úgyhogy most már 6 éve. Nem találkoztam még soha olyan nagy tehetségű emberrel, mint ő. Már 11 éves korában mesteri szinten volt, talán árnyalódott csak azóta a hozzáállása. 13 éves korában úgy éreztem, hogy eléggé megérett - az evilági mértékek szerint is - arra, hogy ezt a zenét, ami sokszor elég bonyolult és kalandos, azt együtt tudjuk játszani. Imádok vele játszani. Mindkettőjükkel.

EK: Hogyan tanultál szaxofonozni?

TV: 14 éves koromban szépreményű építész palánta voltam, csak elragadott a szerelem a szaxofon hangja iránt, és ez a szerelem azóta is tart. Minden zenei megnyilvánulásom, a gyakorlások az elméleti fejtegetések, a kutatás és minden más is, ami nem kimondottan a zenéléssel kapcsolatos, a szerelemből táplálkozik. Ezt a hevületet keresem igazából a zenében, ezt a révületet, ezt az önkívületi állapotot, ami a szerelemben létezik.

EK: Hogyan gyakorolsz?

TV: Nagy szerencsém van, mert van egy kicsi tanyám Dél-Magyarországon, ahol nyugalomban tudok gyakorolni. Ez azt jelenti, hogy nem látok embereket akár hetekig, csak madarakat, őzeket, szarvasokat és mezőt, havat, virágokat és illatokat. Amikor csak tehetem, napi nyolc órát gyakorolok, mert ezt az utat választottam, és ez nekem nagyon jó. Persze mikor turnézik az ember, vagy próbál, vagy játszik itt a BJC-ben éppen, akkor ezt nem tudja csinálni. Ha Budapesten vagyok, akkor is gyakorlok 2-3 órát naponta. De az egészen más, amikor az ember abban a tudatállapotban ébred fel, hogy gyakorolni fog, és úgy fekszik le, hogy ebben van benne és az álmai is ehhez kapcsolódnak.

EK: Sokat vagy a tanyán?

TV: Ez változó. Télen például van egy egy hónapos elvonulásom, amikor nem is vállalok koncertet. Nyáron pedig sok minden van, workshopok, koncertek, fesztiválok, akkor kicsit kevesebbet tudok ott lenni. De amikor csak tehetem, akár csak pár napra is, lemegyek. Most is onnan jöttem tegnap.

EK: Kik a legnagyobb zenei példaképeid? Változik idővel, hogy kit tekintesz példaképednek?

TV: Nagyon nehéz ezt összefoglalni. Mindenben, ami az életemben történik, a színpadon vagy a színpadon kívül, egyfajta egységre próbálok törekedni. A múltbeli mesterek alázatos szeretete megfér a mostani mesterek szeretetével, és ugyanígy a jelenben élő, úton járó keresőknek a hallgatásával, mert mindenkitől mást lehet tanulni. Mindenkinek a lelkében van egy nagy puzzle, és hiányzó elemek vannak, és nem tudhatjuk, hogy azokat az elemeket honnan szedi össze az ember, és persze először a zenéből próbálja, aztán a környező művészeti ágakból, aztán a csillogó emberekből, atán rájön, hogy ugyanúgy a sötét oldalakkal is érdemes foglalkozni. Hogy lássam mi az én utam és mi nem az én utam. És hogy a minőségekről és dinamikákról az ember képet kapjon. A nyolcadik kerületben lakom, ott elég sok beavatásban volt részem, és megtapasztaltam, hogy nem biztos hogy azt keresem, mint mindenki más. Ez az egység fontos a színpadon is. A zenében is legfőképp a születés érdekel, az, hogy azt játsszam el, amit most kell eljátszanom, ami ebben a pillanatban gyökerezik, ami nem egy koncepcionális megírt valami. Persze nagyon fontos a komponálás is nekem, de általában nagyon tág kereteket próbálok biztosítani: hogy ha nem ez, akkor lesz másként. És próbálom a barátaimat is összezavarni abban, hogy a megszokott utakat járják, mert az unalmas. Nekik is, nekem is és a közönségnek is. Szerencsére Gyuri és Dávid maguktól is így csinálják, csak sokszor megpróbálom mégjobban megzavarni magunkat, hogy ne tudjam, hogy milyen hangot kell odafújni, kérdés legyen, hogy kell-e, hogy szükséges-e egyáltalán. Ez a fajta feszültség, ami engem nagyon érdekel. Hogy tényleg kiálljak az ablakpárkányra és lelépjek. És be kelljen bizonyítani magamnak, hogy tudok repülni. És ne csak gondoljam, hogy tudnék, ha kiugranék. Hogy el kelljen kezdeni csapkodni a szárnyammal. És ilyen nagyszerű zenészekkel bármilyen irányba tudunk menni, mert nekik is ugyanaz fontos, a születés és az új, és a mély, a harmónia közös megtalálása.

EK: Milyen zenét hallgatsz mostanában?

TV: Az utóbbi években leginkább klasszikus zenét hallgatok, persze a jazz lemezeket is rongyosra hallgattam, és vannak jazzlemezeim, amiket időről időre felteszek. A balkáni népzenében elmélyültem egy pár évvel ezelőtt, és ez benne is van valamilyen szinten a játékomban. A magyar népzene nagyon érdekel, bár én nem játszom. Van egy pár furulyám, és ezeken fújogatok - ahogy én azt gondolom - táncházakba járok, de a legszebb dolog, hogy magán az élőhelyén hallgatom sokat a népzenét. Erdélybe nagyon sokat járok, Gyimes a kedvenc vidékem, ahol igen csak mély dolgokat szívhat magába az ember, főleg spirituális értelemben

EK: Van olyan a zenélésen kívül, amit nagyon szeretsz csinálni?

TV: A természetközeliség az nagyon fontos. Hegyek járása, a rétek. A tanyámon van egy nagy rét. Sokat járok oda a gyakorlás szünetében, és valahol ezt keresem a zenében is, amit a réten tapasztalok. Azt, hogy van egy anyag, egy szám, egy sztenderd és van egy rét. Nagyon izgalmas, hogy amikor tavasszal járok azon a réten, akkor milyen virágok vannak és milyen illatok, és mínusz harmincban télen a hóban és a jégben az ugyanazon a réten lépdelsz. Valahogy a természet erre vezet rá, hogy hányféleképpen lehet ugyanaz más és szép. A vízek még nagyon fontosak nekem. Én dunai gyerek vagyok de Tisza-szerelmes, kajakos, a vadvízek, a magány, természeti egyensúly nagyon sokat tanít nekem.

EK: Van olyan zenész, akivel nagyon szívesen játszanál? Akár olyan aki már nem él.

TV: Akikkel szeretnék játszani, azokhoz túl pici hal vagyok. Vagy madár... Az utóbbi időben nagy mesterem lett Paul Bley a zongorista. Van egy kedvenc felvételem, a 88-as montreali jazzfesztiválon. Régen hallottam a zongorát úgy szólni, ahogy én szeretem: a tradíciók, a szabadság, az avantgard a mainstream, a groove, a kortárs és minden egyben, azzal az energiával, ami a magasabb régiók felé vezet. Vannak az életben azért olyan dolgok, hogy annyira szép, annyira tiszta, vagy annyira jó, hogy inkább nem is érinted. Nem szeretnék a Paul Bley-jel sem együtt játszani, mert elrontanám azt a szépséget amit csinál.

EK: Miért pont az alt szaxofont választottad hangszernek?

TV: Ez is a szerelmes dolognak a része. Tenor szaxofonon kezdtem, amikor 14 éves voltam, de első s talán legnagyobb hatású mesterem, Molnár Ákos, aki szekszárdon elvarázsolt ezzel a zene dologgal. Ő alt szaxofonon játszott, és amikor 14 évesen építész tanoncként álltam egy művházban, és ő megfújta azt a hangszert, akkor abban a pillanatban nem tudtam elképzelni, hogy tud ennél szebb dolog lenni ebben az életben. Az emberi hanghoz szerintem nagyon hasonló az alt, és van egy különleges frekvenciája ami engem vonz.

EK: Hogy készül egy szám, amit írsz?

TV: Az én zenei úton járásomban nincsen koncert meg gyakorlás meg komponálás meg technikai gyakorlatok vagy csak improvizálás, hanem az egész egy folyamatos játék. Ebből egy természetesen felbukkanó buborék egy-egy szám. A komponálás úgy zajlik legtöbb esetben, hogy bevillan egy illat vagy az a kis dallam, az a három vagy öt hang megindít egy emlékképet bennem - vagy evilági vagy időtlen emlékképet - aztán mint egy film előhívás - bogozgatom, hogy hogy is van ez tovább? Mintha egy már meglévő felvételt hallgatnék, hogy hogy van a szám. Egy idea világban már létezik, és onnan fejtegetem vissza. Ami elég gyorsan szokott menni, aztán az utómunka során az ember finomítgatja, harmonizálja, belehelyezi egy képbe. A zene önmagában csodálatos. Ugyanakkor egy csodálatos jármű ahhoz, hogy valami magasabb tudatállapotba jussunk ebben az életben - vagy életek során. És valahogy egy korábbi vagy a földön nem tárgyalt világból hoz üzeneteket számomra egy kompozíció. Lehet, hogy egy egy számomra azt gondolja valaki hogy ez a legrosszabbak egyike, közben nekem az a legbecsesebb, mert úgy érzem, hogy abban a számban megtaláltam azokat az energiákról amikről úgy érzem, hogy mint egy őssejt visszavezetnek oda ahova való vagyok. Vagy aminek lennem kéne. Tehát a számaim mást jelentenek nekem, mint mások számára. És az, hogy másoknak mit jelent, az nem is olyan fontos. Nem azért jó valami, mert sláger, hanem hogy abba a tudatállapotba kerülök, ahova vágyom.

EK: Mikor láthat titeket legközelebb a közönség?

TV: Az Arura Trió (Tóth Viktor - Lukács Miklós - Orbán György) 23-án lesz a Jedermann kávézóban. Most jelent meg a ballada lemezünk. A Tercettel november 22-én játszunk a Patyolatban.

EK: Nagyon szépen köszönöm az interjút és a koncertet!

TV: Én köszönöm!

A koncert megtekinthető egyben is:

Fotóalbum a koncertről:


Created with flickr slideshow.

 

A felvétel a Budapest Jazz Clubban készült, 2014. Szeptember 18-án.

Tóth Viktor honlapja és a trió facebook oldala itt érhető el.

Ezer Kolibri - Mil Colibríes, 19.10.2014, Budapest
Szöveg: Takács István Gábor
Video: Bordás Róbert és Takács István Gábor
Hangfelvétel: Susszer Balázs

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.