David Yengibarian újra Budapesten! Videon a Pótkulcs Klubban adott koncert, és interjú a zenésszel.
Az Ezer Kolibri kedvenc száma:
Az Ezer Kolibri bemutatja: David Yengibarian a Pótkulcs Klubban. A 15 szám lejátszási listába rendezve:
Interjú Daviddal:
Ezer Kolibri: Hogy tanultál meg harmonikázni?
David Yengibarian: Nehezen. Nem volt könnyű összerakni két kezet. És még mindig tanulok. 10-11-évesen kezdtem, anyám volt az első harmonikatanárom. Aztán tovább fejlesztettem magam, iskolákban, magántanároknál. Később befejezetlen zeneiskolák, befejezetlen jazz tanszakok, mint egy félbeharapott hízott máj. Azóta próbálok teljesíteni, az álmaim szerint, ahogy elképzelem. És el is hiszem magamról - nem szeretnék nagyképűnek hangzani - hogy mennyi mindent úgy tudnék játszani zeneileg, összhangzattanilag, ahogy elképzelem. A zenei szabadságra gondolok, amikor összeolvadsz a zenével. Meg is adatnak ezek a pillanatok, ha tudok gyakorolni.
EK: Tudsz annyit gyakorolni ami ehhez kell?
DY: Sosem elég. Minden nap annyit kell gyakorolni amennyit bírok, fizikailag és mentálisan. Ma késtem, mert gyakoroltam és elkezdett kopogni az alsó szomszéd a radiátorcsövön. Azért is folytattam tovább, hogy nehogy azt higgye, hogy miatta hagytam abba. Ezért késtem.
EK: Próbálsz néha kilépni a saját stílusodból, és máshogy játszani?
DY: Nem. Én nem bújok senki másnak a szerepébe. Mindig azt játszom aki vagyok. Magamat játszom el.
EK: Mi a zenéd gyökere?
DY: Inkább a hatásokról tudok beszélni. Játszom örmény, vagy bolgár népzenét, szerb és makedón népzenét. Ezek a hatások hatnak rám és aztán átformálom a saját elképzelésemre. Nem úgy szoktam játszani ahogy kell, vagy ahogy le van írva, hanem amit érzek.
EK: Mennyire könnyű a virtuóz játékot összeegyeztetni másokkal? Amikor többen vagytok egy színpadon?
DY: Bizonyos szinten nehezebb, mert nincs meg egy zenekarral az a gátlástalanság, hogy bármikor bárhova elfordíthatom a ritmust, a sebességet a dinamikát. Habár a triómmal, Bata István basszusgitárossal és Badics Márk dobossal odáig jutottunk már, hogy bárhova tudunk csavarodni. Nagyon figyelünk egymásra. Már öt éve zenélünk együtt. A virtuozitással teljesen összegyeztethető egyébként a másokkal játszás, ez a próbák és öszeszokottság kérdése. Egyedül játszani abból a szempontból nehezebb, hogy nem kísér senki. Bal kezemen múlik, hogy mennyire tudom kísérni magam és jobb kezemen a szóló, vagy függetlenítem a két kezet.
EK: Milyen most zenésznek lenni Magyarországon?
DY: Most a Robinak a cigijét szívom. Nekem semmi fix nincs, az egyik klubról a másikra, az egyik kiállítás megnyitóról a másikra élek, és mellette tanítványaim vannak. Az egy jutalomjáték, ha meghívnak egy színházba zenét csinálni, vagy játszani. Esetleg felkérnek hogy játszak fel valamit egy lemezen. Nincs menedzserem. Nem vagyok sessionzenész sem, hogy bárkivel bármikor tudjak játszani. Egyik koncert hozza a másikat. A gödör klubban fixen játszottam, de most mélyebbre ásták a gödröt. Trioval többe kerül játszani mint szólóban, többet ér, de mostanában alkusznak a zenészekkel, hogy annyit nem tudunk fizetni, gyere ennyiért, és sokan belemennek és ezzel tönreteszik a többiek presztizsét is. Ha a zenész egy termék akkor van egy ára. De lehet alkudni vele és lehet vele alkudni, lejjebb lehet vinni a díjat, taxit nem fizetek, nem ihatsz, nem ehetsz, ennyit kell jétszani de csak ennyit tudok fizetni. Ha mész akkor prostituálod magad, ha nem akkor otthon maradsz és félsz hogy hogy lesz tovább. Vannak akiknek szerencséjük volt.
Egy kínai papucsot ha szétreklámozol a tévében és hatalmas plakátokra kirakod, hogy ez a legjobb árú, milyen kényelmes és milyen szép, akkor azt úgyis megveszik. Ugyanez történik a zenésszel, még ha amatőr, vagy dilettáns is. Ha a tévében reklámozod akkor megjegyzik, elhiszik hogy az a jó, még ha úgy is hangzik, mint a kaputelefon csöngés. És betelik vele egy stadion. Nemzetközi turné. De ha ez nincs és 10 ezer forintért mész el játszani akkor úgy tekintenek rád, hogy tízezer forintos zenész vagy. Még akkor is, ha naponta órákig gyakorolsz, és ha zajban játszol a kocsmában akkor dupla türelem és koncentráció kell, hogy ugyanazt elő tudjad adni.
EK: Itt például a Pótkulcsban van egy háttérzaj és nem mindenki figyel.
DY: Ugyanaz az opeerett színházban olyan hogy lélegzetvisszafojtva hallgatják, a kocsmában meg beszélnek közben az emberek. De nem is lehet a kocsmában elvárni hogy úgy hallgassanak mintha a nemzeti színházban szólna. Nem azért jönnek az emberek.
EK: Van előnye is egy ilyen kocsmai fellépésnek?
DY: Talán közvetlenebb, bárkivel azonnal tudok kommunikálni, a Katona József színházban ezt nem tudom megtenni. Kocsmai koncerttől ezt lehet várni, ez ilyen helyzet, nem fogok félni attól, hogy beszélgetnek miközben zenélek.
EK: Azt látom, hogy a szórakozóhelyek a verseny miatt minőségi élőzenét szeretnének szolgáltatni, amitől olyan zene is eljut az emberekhez, amit korábban szűkebb közönség ismert csak. Például a te zenéd nem csak a Katonában hallható, hanem most itt a Pótkulcsban is, és ugyanez van jazz zenészekkel is. Ez egy jó dolog is nem?
DY: Igen, ez is az előnye ennek. Ha a koncertjeim nem kerülnek kifizethetelen összegbe, akkor sokkal több embernek elérhetőek.
Created with flickr slideshow.
EK: Mi a hangszered története?
DY: Egy olasz hangszerem van, a neve Scandalli. Castel Fidardoban olaszországban gyártották. Kilenc vagy tíz éve van nálam. Londonban vettem amikor 2003-ban a Szilágyi Andor “El nem küldött levelek” című színdarabjához csináltam zenét. Az akkori hangszerem egy Werkmeister volt, amit a repülőgépen összetörtek. Emiatt három napig 38 fokos lázban feküdtem Londonban. Egy magyar asszonynál szállásoltak el, akit úgy hívtak, hogy Bánati Mariann. Aztán két napig bezárkóztam egy harmonika boltba, ahol Allodi Emilio hangszerboltos segítségével kiválasztottuk ezt a hangszert.
EK: Az utolsó kérdésem, hogy mit tanácsolsz azoknak akik harmonikázni szeretnének tanulni.
DY: A tanítványaimnak azt szoktam mondani, hogy nem én tanítok neked, hanem te tanítod nekem azt, hogy téged hogy lehet tanítani. Hogy lehet felbátorítani és sínre rakni. Hogy fellelkesedjél, önbizalmat kapjál és magadtól megtaláld az utad.
EK: Van valami fontos amit még el szeretél mondani?
DY: Hogy mindenki szeretni való mindenek előtt.
Ezer Kolibri
https://www.facebook.com/EzerKolibri
http://www.davidyengibarian.hu/
A felvétel ideje: Pótkulcs Klub Budapest, 2014. május 6.
https://www.facebook.com/potkulcs.klub
http://www.potkulcs.hu/
A felvételt készítette: http://ezerkolibri.444.hu/
Takács István Gábor, Bordás Róbert
Hangosító: Marozsán Ferenc