Lemmingek lepik el Európa zenei klubjait!

leming3
Az idei Lemming Programban 15 zenekar mutatta meg lemmingségét, és nagyon szép áprilist produkáltak a Szimpla Kertben.

A Programra februárban lehetett jelentkezni, regisztrált is 135 együttes, a bejutottak kaptak egy egész estét a Szimplában, ahol a koncertekről videót készítettek, ezekre szavaztatok múltor itt.

A Lemming Program egy zenekar centrikus folyamat, amiben már az elejétől megéri benne lenni, nem is beszélve a végéről. A program partnerei minden eszközükkel a zenekarok megismertetésén dolgoznak, így a Szimplás koncertek, a Dalok.hu profil, a Tilos Rádiós interjúk és maguk a díjak is a zenekarok épülését szolgálják. Nincs első és pláne nincs utolsó, a díjakat azok a zenekarok kapják akik a legtöbbet profitálhatnak belőle.

lemmingdij2

  • Berlinben, a Badehausban ad majd koncertet az Ethnofil.
  • A legtöbb online szavazatot a Bánfalvi Eszter Kvartett videója kapta, ők az A38-on is megőrjíthetik majd a közönségüket, akikre szép számmal számíthatunk, hisze a videójukra több mint 1300-an kattintottak.
  • Egy teljes koncertfilmet kap az Ezer Kolibritől a The Best Bad Trip és az Alma Flamenca.
  • Az Innergarden a Tilos Maratonon koncertezhet.
  • A Dalok.hu világraszóló promózására számíthat a Hoppál Mihály Band.
  • A Sickpicnic a Nagymarosi Művésztelep jóvoltából ott tölthet két napot stúdiózással.
  • A Szimpla Stúdiója segít az imidzs készítésben a Pamu zenakarnak, és demót vehet fel a Vesta4 és a Pamu.
  • A Beatmates felajánlott egy helyet az induló managerkurzusán, ezen a Feelan' trope képviselője vehet részt.
  • A Tilos Rádióban kap egy jó kis portréműsort a Medium Soup.
  • A Szimplakert visszahív egy csomó zenekart, hogy még több ember láthassa őket, ezek az Alma Flamenca, Babra, Deley, Rokokó Rozé és a Folksz.

Itt lehet nézegetni képeket a díjátadóról.

Szöveg: Szimpla Music Production, Molnár Bence és Latorczai Balázs

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.