Glass House Project

mainpic
A holokauszt áldozatainak emlékére adott koncertet a magyar és nemzetközi zenészekből álló együttes a Budapest Music Centerben.

Frank London vezetésével és Vadász Zita, a Balassi Intézet New York-i kurátorának közreműködésével az együttes az MTA Zenetudományi Intézetétől, Bob Cohentől, Kiss Ferenctől és más szakértőktől kapott útmutatás alapján állította össze programját, melynek célja a tág értelemben vett magyar zsidó zenei örökség felidézése.

Az együttes a nevét arról a Vadász utca 29. szám alatti Üvegházról kapta, amelyet Carl Lutz Svájc budapesti alkonzulja helyezett svájci védelem alá és ahol 3000 üldözött zsidót mentett meg a deportálástól 1944-ben.

A koncerten ott volt Tim Ries szaxofonos is, ő is beszállt egy szám erejéig.

Az egész koncert megnézhető itt:

A projektről és a zenészekről a Balassi Intézet leírásából idézünk:

Népdal, városi dal, kántorének és operett egyaránt előkerül a programban, és – az örökség folytathatóságát hirdetve – a közreműködők néhány meglepő természetességgel a régi anyagokhoz illeszkedő szerzeménye is. Az együttes nemzeti, egyben univerzális tanulságot is hordozó tragédiánkra, a Holokausztra való komplex emlékezés és emlékeztetés szándékával alakult. A közreműködő művészek estje kimondatlanul is a mi lett volna ha? lehetőségére kérdez rá, hiszen jelentős részeiben a továbbélésben megakadályozott hagyományokat mutat be. A koncert olyan illúzió, amelynek részesévé válva a közönség kötelességévé válik visszatérni a valóságba, és múltunkkal szembenézni: a művészektől kapott élmény lehetne élő hagyomány hazánkban, ha a Holokauszt magyar és német elkövetői nem rongálják meg helyrehozhatatlanul a magyar zsidó kultúrát, és nem törnek e kultúra, kultúrák sokféle hordozójának életére páratlan szisztematikussággal és kegyetlenséggel.

Frank London – trombita

fl

A Grammy-díjas Frank London a Glasshouse együttes vezetője és a New York-i Balassi Intézet által felkért projektkurátor. Kiemelkedő munkásságából Magyarországon is jól ismertek és népszerűek a Klezmatics és a Hasidic New Wave korongok, amelyek mellett Frank további száznál több lemezen is hallható. Stúdióban és a világ színpadjain fellépett a múltban LL Cool J-vel, David Byrne-nel, John Zornnal, Lester Bowie-val, Marc Ribot-val, itthon pedig többször a Nigun együttessel. Számos projekt résztvevője, művészeink közül Forgács Péter installációihoz készített kísérőzenét, de több filmzenét is jegyez. Pályafutása során fellépett a világ nagy koncerttermeiben, de a Lincoln Center mellett jutott ideje egy cameo-ra például a Szex és New York c. HBO-sorozatban is.

Ágoston Béla – szaxofon, duda, furulya

ab

A sokoldalú fúvós multisintstrumentalista Ágoston Béla tanulmányai utána Mecseki Free nevű együttesel kezdte változátos zenei pályafutását. Azóta látható-hallható volt a Vizöntőben, a Grencsó Collective-ben és a Kampec Doloresben éppúgy, mint az Etnofon Zenei Társulásban, a Zubolyban és az Odessa Klezmer Band-ben. Az Ágoston Trió, a hasonnevű Kvartett, az Agostones vezetője. A szaxofon mellett egyre gyakrabban hallható dudán és más hagyományos hangszereken is; ezzel a Glasshouse együttes zenei sokszínűségéhez is nagyban hozzájárul. Zeneszerzőként két évtizede egyik legkreatívabb összeházasítója zenei tradícióinknak és a kísérletezésnek.

Pablo Aslan – bőgő

pablo

Pablo Aslan Buenos Aires-ben született, a University of Californián tanult, és a kilencvenes évek óta része a New York-i jazzszcénának. A nagy Astor Piazzola tanítványa, Grammy-jelölt bőgős. A tangó/jazz/kísérleti zene kreatív háromszögének kiemelkedő alakja, a New York Buenos Aires Connection, az Avantango és a New York Tango Trio vezetője volt. Számos zenei kollaboráció részese, együtt dolgozott Thomas Chapinnel, Ethan Iversonnal, Kenny Wollesennel, Donny McCaslinnal és Tito Castro-val. Legújabban Yo Yo Ma, Lalo Schifrin, Pablo Ziegler, Arturo O’Farrill és Paquito D’Rivere mellett tűnt fel.

Aram Bajakian – gitár

aramb

Aram Bajakian Lou Reed, Diana Krall és Yusef Lateef együtteseiben játszott, de fellépett már John Zornnal és Marc Ribot-val, James Carterrel, Jamaaladeen Tacuma-val és Malcom Mooney-val. A Shanir Blumenkranz vezette Abraxas tagja. Egyéb kollaborációi során örmény és cseh népzenei feldolgozásokat is készített már, így nem ismeretlen terep számára a világzene és a kortárs zene találkozásánal működő Glasshouse együttes. A New York Music Daily there were flowers also in hell c. albumát az „elmúlt évek egyik legjobb instrumentális rocklemezének” nevezte.

Yonadav Halévy - dob

yh

A haifai Yoni Halévy a helyi ifjúsági zenekarban kezdte pályafutását. 16 éve óta jazzdobosként dolgozik, elsősorban az avantgarde, a latin és az electric jazz területein. Arnie Lawrence zenésztársaként hat éven át turnézott együttesével, az arab zene és a jazz világát házasítva össze fellépéseiken. Az Izraeli Védelmi Erők jazz zenekarában tett kötelező kitérő után folytatta pályafutását, fellépett Max Roach-csal, James Moody-val és Mark Whitfielddel. 2004 óta New York-ban él, ahol többek között Sheila Jordan, Joel Frahm, Donny McCaslin, Avishai Cohen, Aaron Goldberg, David Binney-vel áll színpadra. Az itthon is népszerű Sharon Jones and the Dap Kings és a Pharaoh's Daughter együttesekkel szervezett fellépései során a könnyebb műfaj felé is nyitott. Jelenleg az Apples nevű poszt-funk együttes vezetője, egyben a Spokinn Movement nevű hip hop kollektíva és a New York-i Freestyle Monday underground „intézmény” oszlopos tagja.

Szirtes Edina Mókus – hegedű, ének

szem

Mókus az egyik legismertebb magyar világzenei instrumentalista, egyben kiváló énekes is. A kecskeméti származású, a Zeneakadémián hegedűszakot végzett művész a legjelentősebb hazai elismerések birtokosa, közülük különösen kiemelkednek a zeneszerzői teljesítményét elismerő Fonogram (2010) és Artisjus (2012) díjak.

Lukács Miklós – cimbalom

lm2

Lukács Miklós a magyar cimbalomvirtuózok hagyományának folytatója, a hangszer egyik legnagyobb élő mestere. Egyedi stílusában éppúgy felfedezhető a kortárs klasszikus zene, a jazz és a népzene hatása, mint klasszikus zenei képzettsége. A jazz legnagyobbjaival dolgozott együtt – Charles Lloyd, Archie Shepp, Chris Potter, Steve Coleman mellett például Herbie Mann-nel, Uri Caine-nel és Chico Freemannel. Szólistaként lépett fel a BBC szimfonikusaival, a RAI Nemzeti Szimfonikus Zenekarral, a Varsó Filharmonikusokkal és az ORF szimfonikus zenekarával. A világ nagy termeinek visszatérő előadója, hallható volt a Covent Gardenben, a Royal Albert Hallban, a Carnegie Hallban és az amszterdami Concertgebouw-ban egyaránt. A Lukács MiklósKvintett vezetője, zeneszerző és a Snétberger Zenei Tehetségközpont cimbalomszakának vezetője, Artisjus-díjas, sokszorosan elismert művész.

Jake Shulman-Ment – hegedű

jsm

Jake Shulman-Ment a klezmer és a kelet-európai népzene kutatóinak és előadóink újabb generációjához tartozik. A Romashka, a Metrófolk, a Klezminors, valamint Art Bailey Orkestre Popilarjának tagja. Az együttesekkel végzett munkája mellett fellépett David Krakauerrel, Frank Londonnal, Duncan Sheikkel, Deborah Strauss-szal. A klezmer és a klasszikus zene mellett a román, magyar és roma zene tanulmányozója. A Henry Street Settlement tanára, aki Magyarországon, Romániában és Görögországban végzett gyűjtő- és terepmunkát.

Az esemény szervezője a Balassi Institute – Hungarian Cultural Center, New York. Együttműködő partner a Budapest Music Center. A képfelvételt az Ezer Kolibri készítette, a hangot a BMC-től kaptuk. A koncert 2015. január 29-én hangzott el.